Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sía iszlám

Cikkek

Allah (SWT)

2010.09.09

Allah az Isten, akit a muszlimok hisznek és akihez imádkoznak. A szó maga is "istent" jelent, s azonos a zsidók és a keresztények Jahvéjéval, illetve az atyával.Ő a világ teremtője, s mindené, ami ezen a világon van. Az egyedüli és az egyetlen Isten.

 

Sía és szúfizmus

2010.08.18

A Sía és a szúfizmus egy tőről fakad, mindkettő Ali (A) személyéhez vezethető vissza. A szúfizmus a szív istenfélelmét jelenti. Ez nemhogy kizárja a síizmust, hanem egyenesen kéz a kézben jár vele. Mind a Sía mind a szúfizmus a 12 imámon (A) keresztül a Prófétához (S) vezethető vissza. A 12 imám (A) volt a szúfizmus elsődleges mestere és továbbítója.

 

Fohászkodnak-e a síiták Fátimához?

2010.08.16

Szunnita mecsetben járva, néha a legképtelenebb legendákat hallhatjuk a síita iszlámról. Ezek közül vizsgáljuk most meg ebben az írásban a társítás, és a halottakhoz való imádkozás vádjait.

 

Az Iszlámról röviden

2010.08.15

"Belegondoltál-e már valaha, mi is az Iszlám? Ez az a vallás, amelynek alapja az igazság. Oly kútfője ez a tanulásnak, amelyből a bölcsesség és a tudás tör fel. Ez az a fény, amelyből a világosság támad. A fény Allah útja felé. Elvek és hitelvek alapja, amely kielégít mindenkit, aki az igazságot keresi élete során."

Imám Ali Ibn Abu Tálib (béke vele), Nahdzs Al-Balagha

 

Két fontos dolog tisztázása nőkkel kapcsolatban (kendő, mutá)

2010.06.02

Muszlim nőnek kötelező eltakarnia arca kézfeje és lábfeje kivételével az egész testét.

Az ideiglenes házasság alapjában véve ugyan olyan mint az állandó, kivéve, hogy szabott időre köttetik.

 

Tawba - bűnbocsánat

2010.03.28

Részletek Khomeini Ajatollah írásaiból

 

A Mahdi (A) eljövetele

2010.02.24

Allah a Könyörületes és az Irgalmas nevében: A hála Allahot a teremtmények urát illeti. Dicséret és béke legyen Küldöttén és Prófétáján és háza népén a tisztákon és a kiválóakon, és Allah átka legyen minden ellenségükön!

 

Az Al-Káfi és a sía

2010.02.23

Kedves hívő testvéreim! Sajnálattal kellett tudomásul vennem a minap kezembe került "al-Káfi" című iromány tartalmát, mely a síiták hitetlenségét igyekszik bizonygatni, mondanom sem kell sorozatos hazugságok és rosszindulatú csúsztatások áradata által.

 

NAHDZS AL-BALAGHA

2010.02.20

A Nahdzs al-Balagha egy könyv, ami a negyedik kalifa, az első imám, Ali ibn Abu Tálib  (béke vele) mondásait, szónoklatait és leveleit tartalmazza.

 

Amr bilmarouf wa nahy anil munkar - A megengedett dolgok megparancsolása és a tiltottak elvetése

2010.02.20

Az Iszlámnak ez az elve egyaránt érdekes lehet muszlimok és nem muszlimok számára is. A muszlimoknak azért lehetnek hasznosak az alábbi sorok, mert napjainkban erre egyre kevesebb példát látunk, mintha ez a parancsolat feledőbe merült volna, nem muszlimok pedig jobban megérthetik belőle az iszlám közösség koncepcióját.