Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010. október 1.

2010.10.04
سم الله الرحمن الرحيم


A hála Allahot illeti, a magasztost és a hatalmast, a mindenhatót, mindenttudót és bölcset. Dicséret és áldás legyen prófétáján Mohameden, valamint háza népén, a tisztákon és a kiválóakon és igaz társaikon a végső napig.

A tárgy:”Amit Allah a városok lakóitól odaadott zsákmányul a küldöttének: az Allahé és küldöttéé és a rokonoké, az árváké, a nincsteleneké és az úton lévőké, hogy ne legyen forgásban a gazdagjaitok között. Amit a küldött ad nektek, azt vegyétek el. Amitől pedig eltilt benneteket, attól tartózkodjatok! És féljétek Allahot! Allah büntetése rettenetes!” (59:7) A zsákmányról és egyéb szerzeményekről történt itt említés. Jól láthatjuk, hogy közvetlen a próféta (S) után ez a „rokonokat” azaz a Ház Népét (A) illeti, tehát közvetlenül az Ahl Ul-Bayt (A) fejének, vagy megbízottjának szolgáltatandó ki. Ez a koránvers is bizonyítja a tizenkét imám (A) vezetését a közössé élén, mely a hívők pénzügyi irányítását is jelenti.

***

Az Ahl Ul-Bayt-é (A) az országlás a végső napig, ezt nem bitorolhatja el tőlük semmiféle önjelölt! Aki az evilágon bűnt követ el, és büntetése nem éri utol még életében, az elnyeri azt a feltámadás után!

Hívő testvéreim! Távolodjunk el az Allah (SWT) iránti engedetlenségtől és vessük alá magunkat neki alázattal és tiszta szívvel, bizony „Allah büntetése rettenetes!” (59:7) de Ő az aki könyörületes és irgalmas is. Esedezzünk hát bocsánatáért, Ő képes a mi üdvözítésünkre! Most pedig végezzük el az imát, mely kizárólagosan a hatalmas Allah részére jár!