Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egyéb írások, elemzések

Cikkek

Megjegyzések a svájci népszavazáshoz

2010.02.22

Svájc köztudottan az az ország Európában, ahol különböző ügyekben sűrűn tartanak népszavazásokat. Természetesen, mint minden (nép)szavazás, a novemberi Svájcban tartott is irányított volt, (vagyis úgy lett intézve, hogy az legyen a végeredmény, ami végül is lett) méghozzá a közvélemény megfelelő manipulálásával.

 

Az első dominó

2010.02.22

A megnyilvánult létezésben a sötét háttérerők nyíltan soha nem jelennek meg. Ettől háttérerők. Amikor magasrendű princípium lerombolására készülnek, akkor az életnek egy olyan – egyébként gyengülőnek vagy gyengíthetőnek látszó – pontjára irányulnak, ahol egy változás eredményeként továbbra is minden „ugyanolyanként” tüntethető fel, mint addig – sőt akár „eredeti(bb)ként” – mégis egy „apró”, a sokaság számára észrevehetetlen deviáció van benne (elrejtve) és ez tulajdonképpen a „deviáció-dominó” első tagja.