Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az utolsó próféta

2010.02.20
 Az Iszlám vallás utolsó prófétája i.sz. kb. 750-ben született. Ez az év azért volt jelentős, mivel ekkor támadta meg Abraha, az etióp helytartó Mekkát, s megpróbálta azt az akkor nagy etióp királysághoz csatolnis le akarta rombolni a Kábát is. Allah azonban megakadályozta őt úgy, hogy seregére, ami harci elefántokkal indult a város elfoglalására, madarakat küldött, s minden madár a csőrében egy-egy tüzes követ tartott, amelyet lehajított az elefántokra és a katonákra, akik mind megijedtek és elmenekültek. A Korán így említi ezt az eseményt:

"Nem láttad-e, hogyan cselekedett Urad az elefántos emberekkel?
  Nem fordította-e visszájára a cselüket?
  És küldött rájuk madarakat seregestől,
  amelyek égetett agyagkövekkel dobálták meg őket,
  És kirágott gabonaszárhoz tette őket hasonlatossá.
                                                                               (105. szúra)

A Próféta (Allah áldása és békéje rajta és a családján) ebbe a vársoba születtet, mégpedig egy Qureis nevű törzsbe, ami akkoriban a várost uralta. azonban ennek a törzsnek sok ága volt és az ő Banu Hásim ága szegény volt, ezért ő is korán megtapasztalta a szűkös életmódot. Apja, Abdullah már születése előtt meghalt, anyja pedig, Amína, 6 évvel később követte a férjét. szülei halála után először nagyapja, Abd al-Muttalib, majd nagybátyja, Abu Tálib (Allah legyen elégedett vele) nevelte.
A Prófétát (Allah áldása és békéje rajta és a családján) gyermekkorában angyalok látogatták meg, akik felnyitották a szívét és eltávolítottak belőle minden rosszat, ezzel is felkészítve őt majdani küldetésére.
miután felnőtt, kereskedő lett, mint törzse férfijai; becsületességének és megbízhatóságának hamar híre ment, ezért az "Al-Amín" melléknevet kapta, ami ezekre az erényekre utal. Sokan vádolják az Iszlámot azzal, hogy elfogadottá teszi a nem-muszlimoknak tett ígéret megszegését, illetve a hazugságot, de a Próféta (Allah áldása és békéje rajta és a családján) saját példájával tette ezt tilossá, mivel még ellenségeinek sem hazudott soha és midnenki tudta Mekkában, hogy megbízható ember, akire rá lehet bízni bármit.
Nemsokára felfigyelt érdemeire egy gazdag és híres asszony, Hadidzsa bint Huwaylid (Allah legyen elégedett vele), aki nemsokára nőül ment hozzá. Házasságuk nagyon boldog volt és a Próféta (Allah áldása és békéje rajta és a családján) kesőbb is sokat emlegette, hogy soha egyetlenegy asszonyát sem szerette jobbn, mint őt, s amíg Hadidzsa (Allah legyen vele elégedett) élt, nem is vett más nőt el, noha az asszony idősebb volt nála. Házasságukból több gyerek születtet, fiúk is, de csak a lányok maradtak letben, köztük is a leghíresebb a legkisebb Fatima (Allah áldása legyen rajta) volt.
Mohamed (Allah áldása és békéje rajta és a családján) negyvenévesen kapta az első kinyilatkoztatást Allahtól, Gábriel arkangalon keresztül Híra hegyén. Az első ember, aki felvette a vallást és aki feltétel nélkül melléállt, az Hadidzsa volt (Allah legyen elégedett vele), majd családja követte őt, mint például a fiatal Ali (béke vele), nagybátyjának fia, akit saját fiaként szeretett és nevelt is fel és aki a legkedvesebb volt neki. Családja után egyre többen csatlakoztak hozzá, főként asszonyok és elnyomottak, rabszolgák vagy Mekka szegényei, akiket megragadott a Korán szépsége és a versek, amik a szegények védelméről és a mértéktelen gazdagság és gonoszság elítéléséről szóltak.  ez persze nem tetszett a törzs előkelőinek, akik úgy érezték, Mohamed (Allah áldása és békéje rajta és a családján) fellázítja a várost. Nem tezsettek nekik a prédikációk, amellyel életmódjukat ostorozta, s amiben arra buzdította az embereket, hogy a lelkükkel törődjenek és tegyenek jókat, hogy a Paradicsomba jussanak; ezek az emberek nem hittek a túlvilágban. Felajánlottak hát rokonuknak mindenféle drága dolgot és a barátságukat, ha cserébe felhagy ezzel a viselkedéssel, azonban  ő azt mondta: "Bizony, ha egyik kezembe a Napot, a másikba a Holdat adnátok, akkor sem kellene nekem!". ezze azonban megpecsételte a sorsát. Amíg Abu Tálib (Allah legyen megelégedve vele) élt, addig védelemzte őt tekintélyével és rangjával, azonban halála után a törzs első embere Abu Lahab lett, aki nagyon rosszul bánt a mekkai muszlimokkal és sanyargatta őket. Mind a Prófétát (Allah áldása és békéje rajta és a családján), mind híveit gyakorlatilag gettóba zárták, megtiltották a velük való kereskedést és házasodást, a rabszolgákat és az asszonyokat pedig, akik muszlimok lettek, erőszakkal vitették vissza a törzsükhöz, ahol megbüntették őket. Ilyen mártír volt az abesszín rabszolga Bilál (Allah legyen elégedett vele) és Szumeyyah (Allah legyen elégedett vele), akit a pogány abu Dzsahl megölt, amiért nem tagadta meg a hitét. A muszlim közösség egy része Etiópiába ment, ahol szívesen fogdták őket, majd megtörtént a hidzsra, a kivándorlás (nem futás) 622-ben, amikor a muszlim közösség Mekkából Yathribba  ment, ahol az Awsz és a Hazradzs törzs befogadta őket. Itt a muszlimok végre nyugodtan élhettek és hirdették az Iszlámot. Azonban a mekkai pogányok elhatározták, hogy megölik a muszlimokat, s ezért több csatát is vívtak egymással, például Badrnál, Ohodnál illetve a pogányok ostromgyűrűt vontak Yathrib köré egy időben.
  Azonban a háborúkból végül a muszlimok kerültek ki győztesen és 630-ban a Próféta (Allah áldása és békéje rajta és a családján) bevette Mekkát, ahol sok ellenségének megbocsátott, s nem állt bosszút azokon, akik ellene harcoltak. Ali imám(béke vele) volt az, akivel megtisztította a Kába szentélyét a pogány bálványoktól, s akit utolsó mekkai zarándoklata során úgy aposztrofált, mint:
"Akinek én az ura (arabul: mawla) vagyok, annak Ali is az ura". ez a szónoklat Ghadir Kummban történt és ezt nevezik ghadíri hadísznak is, s a síiták szerint ez egyértelműen arra utal, hogy Alit (béke vele) szánta utódjának, akit egész élete során nagyon kedvelt.
632-ben halt meg Mekkában, miután szinte az egész arab-félsziget felvette a vallást.