Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


7 ok a Korán olvasására

2010.02.20

Utánozhatatlan. Nagyon sokan megpróbáltak már hasonlót írni, de senkinek sem sikerült.

Változatlan. Ez az egyetlen vallási irat, ami évszázadok óta létezik és senki egyetlen betűt sem változtatott rajta soha 1400 éve.

A végső könyv. Az Iszlám elismeri a Tórát és az Evangéliumot, mint Allah könyveit, azonban a Korán az utolsó isteni kinyilatkoztatást tartalmazó könyv és Allah nem küld többet az emberek közé.

Vitathatatlan. A Koránba nem lehet belekötni. Beszél a történelemről, a múltról, s amit ír, az igaz. Utal a jövőre és amit ír, az beigazolódik. Tudomáynos és biológiai dolgokat említ meg, amiket akkor még nem ismert senki, de az elmúlt évszázadban felfedezték őket. Sok tudós így lett muszlim.

Kalauz az életre és arra, ami utána következik. A Korán foglalkozik az ember szellemi és anyagi létével egyaránt és ez a rendszer magába foglalja az egész világegyetemet. Megmutatja azt is, miként nyerhetjük el az Üdvösséget.

Allah ajándéka, hogy vezessen minket. Allah nem cél nélkül teremtett minket és a Koránban válaszokat kapunk arra is, mi az életben a célunk, miért teremtődtünk, mi a feéadatunk és mi lesz a jövőnk. Nem vagyunk elveszve, nem érezzük a velünk történő dolgokat értelmetlennek.

Segítség, hogy megismerd az Urad. Az ember szociális lény és természetes, hogy kapcsolatot keres egy felsőbb lénnyel. A Korán segít ennek, megadja a módját és a formáját. Megmutatja, hogyan hívd az Urad, s hogyan imádkozz Hozzá.